Azok közétartozom, akiknek a szex rendkívül fontos szerepet tölt be az életükben.Gyakran keveredtem vitába amiatt, mert voltam bátor ezt nyilvánosan ishangoztatni. Meglepően sokan vannak, akik számára a szex nem olyan fontos, vagyegyáltalán nem fontos sőt, éppen hogy a terhükre van. Ez főleg párkapcsolatbanlévők között jár kellemetlen következményekkel.  A vitatkozás nem segít Azt gondolom, hogy már apárválasztásnál sokkal több figyelmet kellene fordítaniuk erre a feleknek. Haegy kapcsolatban túlságosan nagy az eltérés a szexuális igény tekintetében éssemmit nem tesznek ez ellet, akkor az a kapcsolat soha nem lesz igazán hamónikus! Csak bonyolítja ahelyzetet, hogy a férfiaknak általában sokkal nagyobb a szex-igényük, mint a nőknek.Természetesen sok más fontos és figyelembe veendő szempont van egypárkapcsolatban, ezért a legtöbben próbálják rugalmasan kezelni különbségeket,ám ha a felek szexuális igénye között túlságosan mély szakadék tátong, azszinte áthidalhatatlan. Nem véletlenül használtam a szinte kifejezést. Ugyanis a szexuális igények közötti különbségekáthidalhatók! Egyedül az áthidalásmódja az, amiben a pároknak meg kell egyezniük.
Eddigi életemsorán, több hosszantartó párkapcsolatom volt és azok nemcsak úgy általában, dekonkrétan a szexualitás terén is nagyon eltérőek voltak. Mondhatom, hogy mindenegyes kapcsolat egy-egy külön életet jelentett számomra, de azt hiszem, hogyezzel más, hasonló helyzetet átélők ugyanígy vannak. Az emberi kapcsolatok - apárkapcsolatot is beleértve – a tolerancia készség és képesség próbái. Egyrész,minél inkább hasonlít egymáshoz a két fél természete, továbbá, minél jobbanképesek tolerálni a felismert különbözőségeket, annál harmónikusabb akapcsolat. Ezt könnyű volt leírni és annak ellenére is igaz a megállapítás,hogy az életben mindez sokkal bolyolultabb.
Mivel ez itt aSzexHelp.com, az imént említett, a társkapcsolat minőségét alapvetőenmeghatározó toleranciakészséget egyetlen aspektus, a szexualitásbelikülönbözőség oldaláról közelítem meg. Mit tehetünk azért, hogy a társkapcsolatoknakez az igen fontos eleme, a szexuális kapcsolat a lehető legjobb legyen illetve,hogy ne kelljen egyik félnek sem szorongania miatta.  Ez nem megoldás!
Mielőttkonkrétumokról esne szó, náhány általánosságnak tűnő, ám mégis nagyon fontostény. Szeretem a közmondásokat, mert azok szinte kivétel nélkül örökigazságokatmondnak el. Az előző mondatomhoz kapcsolódóan hadd citáljak egy, talánelcsépeltnek tűnő, mégis nagyon igaz közmondást: A tudás hatalom! Aki felismeri és magáévá teszi az igazságot amitez a pár egyszerű szó kifejez, annak sokkal könnyebb (lesz) az élete. Aki nemtudja hogyan is áll a partnerével, mint ahogy sajnos a legtöbben nem tudják, aznem is tud mit tenni a helyzet orvoslására, még ha amúgy szándékában állna is.
Az első éslegfontosabb lépés:tehát megismerni a partnerünket. Ebből a szempontbólteljesen midegy, hogy házastársról, szextársról, barátnőről vagy barátról van szó.Az ismeretszerzést – mint tudjuk – tanulásnak kell megelőznie, de ne legyünkennyire sarkosak, nevezzük inkább fokozott figyelemnek a másik iránt.Feltételezve, hogy pontosan tudjuk mi az, amit mi várunk el egy szexuáliskapcsolattól, mindössze annyi a dolgunk, hogy minden figyelmünket a társunkraösszpontosítva megtudjuk, hogy mik az ő elvárásai e téren.
 Az eltérő szexuális igényekből eredő problémákat csak nyílt, őszinte beszélgetésekkel elehet megoldani Fontos tudnunk miaz ő véleménye úgy általában a szexről. Mi a véleménye a gyakoriságról, ahelyszínekről és a különböző szex pozitúrákról? Mit gondol a SzexJátékok mintdildó, vibrátor és így tovább használatáról. Mi a véleménye és mennyiretoleráns a másként gondolkozókról, mint például a leszbikusok vagy ahomoszexuálisok. A Stanford egyetem (USA) egyik szexuál pszichcológiaitanulmánya szerint azok, akik könnyedén tolerálják a másként gondolkodókat,azok sokkal nyitottabbak és aktívabbak asaját szexuális életükben is.
Elengedhetetlentudnunk, hogy partnerünk mennyire tájékozott úgy általában a szexualitást illetően. Milyenmértékben ismeri a saját és a másik nem nemiiszerveinek funkcióit, hatásmechanizmusát?Mi a véleménye az önkielégítésről, milyen módon ér el a legkönnyebbenorgazmust. Mennyire nyitott, vagy mennyire zárkózott ha szexuális együttlétrőlvagy a szexről van szó? Mi a véleménye a szexben szinte kötelező érvényűszabályról, miszerint csak azt akarom,amit ő is akar!
Ne felejtsük el,amíg nem tudjuk mi a valós helyzet, addig semmit nem tehetünk annakmegjavításáért. Minél előbb birtokába jutunk a szükséges ismereteknek, annálelőbb válunk képessé arra, hogy érdemben tegyünki valamit a saját, a partnerünkazaz, mindkettőnk érdekében. Ezeknek a fontos ismereteknek a megszerzéséhez mindenekelőtt türelemre, megértésre és némi inteligenciára van szükségünk. Ugyanígyfontos feltétel az őszinte érzelmeken és/vagy egymás tiszteletén ésmegbecsülésén alapuló intim kapcsolat, amelyben a felek feltétlenül megbíznakegymásban.
Kellő kitartássalés jó adag őszinteséggel viszonylag gyorsan tisztázódhatnak a hasonlóságok és  Van még valami, amiről beszélnünk kell... az eltérések a szexuális magatartási formákat illetően. A legokosabb elsőként ahasonlóságokat erősíteni, hangsúlyozni, mert ezáltal kialakul egy harmónikusegyensúly és kellemes biztonságérzet a partnerek között. Egy idő utánelkezdhetünk dolgozni a szexulitásbeli különbözőségek áthidalásán. Nincselőírva, hogy ki legyen a kezdeményező, de ez általában a domináns személyszokott lenni. Egyszerre mindig csak egy témát szabad felvetni, mert így sokkalnagyobb az esély a féreértések elkerülésére, valamint a sikeres megoldásmegtalálásában.
A partnereknekhangoztatniuk és éreztetniük kell a másikkal, hogy mennyire tisztelik ésnagyrabecsülik partnerüket. Soha semmilyen módon nem szabad durván, sértően,lenézően nyilatkozni a másikkal kapcsolatban! Akinek valamilyen vélt vagy valósproblémája van sokkal érzékenyebb és sérülékenyebb, s emiatt könnyebben megbántódikmint egy magabiztos, lelkiekben erős ember.
A szexuáliskülönbözőséggel kapcsolatban felvetett témát őszintén és nagyon részletesen megkell beszélni! Különben nincs értelme! A nőknél igen gyakori probléma, hogy aférfiak lerohanják őket és számukra néhányperc alatt vége az együttlétnek. Pedig a fiéfiak tudhanák hogy a nők szexuálisvágyának felébresztéséhez a szívükön keresztül vezet a legrövidebb út, valamintazt is, hogy a nőknél a gyönyörhöz vezető út hosszabb, mint náluk és végül aztis, hogy igenis vannak módszerek az ejakuláció késleltetésére. Az a szex,amelyik nem tart legalább 15 percig, egyszerűen nem nyútjhat testi-lelkikielégülést, legyen szó biszexuális, heteroszexuális vagy homoszexuálisegyüttlétről.Szeretném kihangsúlyozni a szexuális előjáték fontosságát,amelynek során a résztvevők mintegy ráhangolódnak a szexre. Aki nem képes aszex idejére elfelejteni a mindennapok problémáit, gondjait, annak vagyegyáltalán nem lesz orgazmusa, vagy csak részleges, igazi kielégülést nemnyújtó gyönytörben lesz része. Különösen igaz ez a hölgyekre.  Jó szex nélkül nincs jó párkapcsolat
Gyakori problémaaz, hogy a férfi szeretne oral szexet, de a nő idegenkedik ettől, vagy magától az oral szextől nem, de attó igen,hogy a férfi a szájában ejakuláljon. Eddigi élettapasztalatom szerint azoknál apároknál, akik mélyen szeretik és tisztelik kegymást, az orálszex mindkét félszámára könnyen elfogadható, a szájba történő ejakulációra viszont egyszerűmegoldás a kondom! Ma már nagyon sokféle, jó minőségű, akár ízesített kondomokis vannak, amik nem keltenek ellenérzést. Jó megoldás ha férfi csak nem sokkala magömlés előtt ölti fel az óvszert,s így mindkét vágya teljesülhet: a közvelten bőr-bőr kapcsolat és a szájbantörténő ejakuláció. Ugyanakkor ez a nő számára is elfogadható, hiszem az ondóaz óvszerben marad.
Sűrűnelőfordul, hogy valamelyik fél, valamelyik pozíciótól idegenkedik. Ilyenkorfontos kideríteni, hogy mi az igazi oka az idegenkedésnek és csak ezt követőnelehet megoldást keresni. A férfiaknak ez esetben is előzékenységet kelltanusítaniuk a hölgyek iránt. Nemcsak azért, mert egy férfinak szinte mindegymilyen a póz, könnyen élvezethez juthat, de azért is, mert a nőkről ez már közelsem mondható el.A poziciókkal kapcsolatos különbözőségek áthidalása soránfontos szerep jut az őszinteségnek, a rugalmasságnak és az előzékenységnek.
 Meghitt percek együttlét után Az egyiklegnagyobb általános érvényű különbözőség a nők és férfiak eltérő szexuálisigénye. Itt van a legnagyobb szerepe a toleranciának, a rugalmasságnak és azalkalmazkodásnak. A nőknek meg kell érteniük, hogy a férfiaknak általánosságbannagyobb a szexigényük, a férfiaknak pedig azt, hogy a nőké általában kisebb...Az első és legkézenkefekvőbb megoldás az, hogy az egyik fél kicsit többször, a másik kicsit kevesebbszer jutszexhez, mint kívánná. Ha ez nem elég, akkor a több szexet kívánó partnerigényeinek kielélgítésében a másik félnek aktívan részt illik vennie. Ha a fériaz, aki több szerxet kíván, a nőnek esetleg olyankor is oda kell adnia magát, amikor amúgy nem igazán van oda a szexért. Haa nő kíván gyakrabban orgazmust, mint a társa, a férfinak illik aktvanrésztvennie partnere kielégítésében, pédául azzal, hogy segít a nőt izgalmiállaptba hozni, segít neki a vibrátor használatában és így tovább. Nagyonsokféle megoldás van és mind azon alapul, hogy mindenkinek kell éreznievalamiféle feleősséget a partnere szexuális igényének kielégítésével kapcsolatban.
Az egymástőszintén szeretők szinte kivétel nélkül találnak megoldást az eltérő szexuálisigényeik egyensúlyba hozására. Akik azonban nem törődnek ezzel a számukra talánelhanyagolhatónak tűnő kérdéssel, számolniuk kell a kapcsoltuk megromlására,elhidegülésre vagy akár szakításra
SzexHelp.comszakképzett szexuál pszichológusa minden arra rászorulónak talál személyreszólómegoldást. Néhányan talán azt gondolják, a szex nem olyan fontos. Lehet, hogyszámukra nem, de lehet, hogy a partnerük számára igenis fontos, csak ők nemtudnak róla.
J.P. (2008.04.08.) Van véleményed az elhangzottakról? Írd meg a Hozzászólás-ban!
Megtekintve: 676
|