Néhány évvel ezelőtt még nem igazán lehetett szex blog-ot találni az interneten. Az első igazán jó szex blog-ot 2003-ban olvastam Belle de Jour tollából. Ezt követően ugyan egyre több szex blog tűnt fel, de még mindig nagyon kevés van belőlük. Az általam olvasott szex blog-ok egyetlen közös jellemvonása a különbözőségük volt. Ez persze nem baj, de számomra úgy tűnik, mintha csak kevesen éreznének rá a lényegre, kevesen gondolkoznak el azon, hogy milyen is egy jó szex blog. Talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy szex blog témában még nem alakultak ki általánosnak mondható szabályok, mint például a media blog-oknál, vagy az un. technikai blog-oknál.
A legtöbb eddig általam olvasott szex blog tartalmazott valamifigyelemre méltót, valamit, amire érdemes odafigyelni, amit érdemesmegjegyeznie annak, aki ilyesmivel akar foglalkozni. Az egyik fontoskérdésem mindjárt az elején: lehet általánosan elfogadható szabályokatmegfogalmazni arra vonatkozóan, hogy milyen egy jó szex blog? Az énválaszom, igen!
Azok a szex blogok, amelyek túlélik az első hat hetet, majd az első hathónapot, amelyek életben maradnak még ezután is és valóban betöltikhivatásukat, nagyon ritkák. A terep tehát szabad, a lehetőség mindenkiszámra adott, mindenki szabadon próbálkozhat szex blog írással.
Nos, azt hiszem ideje, hogy mondjak is valamit... Tehát, véleményemszerint a jó szex blog lényege a névtelenség, a nyíltság és őszinteség,a szókimondás, a nőiesség vagy férfiasság, a történet gyónásszerűleírása, az, hogy legyen tanúsága, s végül, de egyáltalán nemutolsósorban, legyen olvasmányos.
Néhányan talán azt mondhatják nincs annyi mondanivaló a szexről, aszexuális kultúráról, én azonban azt gondolom, hogy soha nem tudjukigazán megérteni a szexet mint kultúrát, ha nem beszélünk róla! Ezértfontos, hogy minél többen mondjuk el szex élményeinket, gondolatainkata szexuális kultúrától, valamint az annak szerves részének tekinthetőszex blog-ról. Mindenki véleménye egyformán fontos!
A jó szex blog az általános szex kultúra nyilvános fóruma, a szex kultúra egyik jelentős népszerűsítője.
A szex blog írás nemcsak szex blog írás. A jó szex blog írók titka,hogy egyrészt nyitott, extrovertált személyek, széleskörűérdeklődéssel, akiket nemcsak a szex témaköre érdekel, akik másterületeken is kifejtik véleményüket. A jó szex blog írók rendszeresenolvassák mások írásait is, mert ismerik és elfogadják a tényt, hogy azélet nem más, mint halálig tartó folyamatos tanulás.
A jó szex blog íráshoz szükség van némi készségre a gondolatok pontos,szabatos és olvasmányos kifejezésére. Ez azért fontos, mert aszenvedélynek és a kreativitásnak ami szex blog írására késztetbennünket, némi gyakorlattal kell párosulnia, mely tudásnak kiváló forrása lehet a szex blog-ot írók közössége. Fontos: a jó szex blog íróképes mások gondolatainak és véleményének befogadására. (Nem elfogadástírtam!)
Tudomásul kell vennünk, hogy akár egy bizonyos szex eseményről írunk,akár csak úgy általánosságban, a személyes szexuális életünk előbbutóbb részévé válik a szex blog írásnak. Még a legprofibb, teljesenszemélytelennek tűnő szex blog is személyes élményeket mond el és azegész sex blog téma ettől kezd érdekessé válni.
Aki egyszer elkezd szex blog-ot írni, akármilyen szexuális élménybenvolt-van-lesz része, soha többé nem szabadul meg a kérdéstől: hogyanfogom ezt megírni? Szex élmény - blog írás, szex élmény – blog írás ésígy tovább.... Szinte észrevétlenül kialakul egy kényszerű vágy apublikálásra, az események másokkal történő megismertetésére. Egyszercsak azon veszi magát észre a szex blog író, hogy már olyasmiket iselmond, amiket eredetileg nem állt szándékában.
A szex blog írás nem más, mint nyilvános szex, mint ahogy a szexuáliskultúra sem maga az intimitás. A szexuális kultúra része az általánosemberi kultúrának, mindig is az volt, és mindig is az lesz.
A jó szex blog lehetőséget ad számunkra, hogy anélkül derüljön ki azigazság, hogy szó esne az igazi titkokról. A jó szex blog írónak éppúgyvan magánélete mint bárki másnak, ez akkor is igaz, ha ő képeselhitetni olvasóival, hogy mindaz amit elmond mélységesen személyesjellegű. Minden szex blog írónak saját stílusa van, ez határozza megmiről ír és miről nem, valamint azt is, hogyan írja meg a történeteket.
A nyitott, érdeklődő, Az élet nem más mint folyamatos tanulás tényét elfogadók a legjobb szex blog írók.
Végül, mondhatnám: hé, mindez csak az internet, nem olyan fontos! De,nagyon is az! S ezt a legtöbben tudjuk, még akkor is, ha ezt az egészetcsak most próbáljuk igazán megérteni. Amint szexről vagy szexkultúráról esik szó, még mindig sok a félszeg mosoly, a szemlesütősvisszahúzódás. Használd ki az internet nyújtotta nagyszerűlehetőségeket, járulj hozzá, hogy mind többen elfogadják, a szexuáliskultúra valóban az általános emberi kultúra része.
J.P.
(2007.06.28.)
Van véleményed az elhangzottakról? Írd meg a Hozzászólás-ban!