Főoldal > Szexhelp Szolgáltatások > Netszerető
Netszerető
Mára a számítógépek hétköznapjaink legintimebb területeire is behatolnak, s válnak egyre nélkülözhetetlenebbé. Mind többen ismerik fel a tényt, miszerint a számítógép jelentős mértékben növelheti az életminőséget, sokszor olyan területeken is, amire nem is gondolnánk.
 
ViaMax Pénisznövelő Krém 

Minden bizonnyal vannak közöttünk olyanok, akik valamilyen okból nehezebben kötnek barátságot, alakítanak ki kapcsolatot, s ez hátrányosan befolyásolja hangulatukat, közérzetüket és jogosan érzik úgy, hogy valami fontos hiányzik az életükből. Az okok a legkülönfélébbek lehetnek: fokozott munkahelyi elfoglaltság, túlzott zárkózottság és biztosan vannak olyanok is, akik túlságosan bizalmatlanok, gyanakvóak. Bármi legyen is az ok, a lényeg az, hogy nincs olyan társas viszonyuk, mint amilyenre vágynak, egy olyan kapcsolat, amelyben jól érzik magukat, amelyben őszintén elmondhatnák véleményüket, kifejezhetnék érzelmeiket, kérdéseket tehetnének fel, s mindezt úgy, hogy száz százalékig megbízhatnak partnerükben.

Akinek viszont van ilyen kapcsolata, az tudja, hogy az nem egy kísérleti laboratórium, nem gyakorlótér ott minden élesben megy. Nem úgy a Netszerető-nél. SzexHelp.com egyedülálló szolgáltatása  - a Netszerető  - tökéletes megoldást kínál a fent leírt problémára!

Ki a Netszerető?

A Netszerető tapasztalt, szakképzett emberek csoportja, akik megtestesítik számodra azt a partnert, akit megálmodtál. A Netszeretőnek elmondhatod a problémáidat, csaphatod a szelet, írhatsz szerelmes levelet, s így tovább. Létrehozhatsz és élvezhetsz egy virtuális kapcsolatot egy virtuális személlyel. Fontos! A Netszerető nem cyber-szex partner! Válaszleveleiben moderálja a kapcsolat stílusát, ha szükségesnek látja! A Netszeretővel havonta 4 levelet válthatsz, a levelek hosszával kapcsolatban nincs megkötés. Öt nő és öt férfi Netszerető között választhatsz.
 
Hölgy Netszeretők
 
Rita -  Közepes testalkatú, nagyon széparcú, világosbarna hajú lány gyönyörű szemekkel és érzéki ajkakkal. Kedvenc időtöltése a rockzene-hallgatás és a TV-nézés, különösen szereti a szerelmes filmeket. Ez a nő egy igazi férfira vár régóta. Lehet, hogy éppen te vagy az! Próbáld ki! Nagyon hálás lenne. Imádna téged. Elhalmozna kedvességével, imádatával. Hűséges, megbízható. Heteroszexuális beállítottságú.

Szandra – Sportosan karcsú testalkatú, szőke hajú és kékszemű. Szeret bulizni járni, a barátnőivel lógni és úszni. Kedvenc zenei stílusa a Techno. Nagyon vidám, sokat nevet, mellette nem lehet unatkozni. Benne van minden turpisságban. Nem riad vissza semmitől, ami érdekes és egyedi. Vad ötleteidet örömmel fogadja. Bátran mondd el neki, mire vágysz. Biztosan meghallgatásra találsz nála. Heteroszexuális beállítottságú.

Barbara - Nagyon csinos, nőiesen teltkarcsú elvált asszony, barna hajjal és barna szemekkel. Szeret olvasni, komolyzenei koncertekre járni. Nagyon nyitott és érdeklődő. Mindenről el lehet vele beszélgetni, bármilyen témához szívesen hozzászól, tájékozott, sokat olvasott ember. Rengeteg melegség van benne, kedves, megbízható, lehet számítani rá minden helyzetben. Heteroszexuális és leszbikus kapcsolatai egyaránt voltak.

Andrea – Magas, rendkívül jó alakú, fekete hajjal, zöldesbarna szemekkel, karakteres jellemmel. Kedvenc időtöltése a konditerembe járás, szeret kirándulni, zenét hallgatni, szívesen van együtt a barátaival. Van valami vibrálás körülötte, ha meglátod, egy állandó kellemes feszültség tölti be a légkört mellette. Izgalmas, kiismerhetetlen és titokzatos nő. Mindig okoz valami meglepetést. Nagyon kellemes partner. Hetero- és leszbikus kapcsolatra egyaránt nyitott.

Melody – Melody negyvenes üzletasszony, bronzvörös hajú, sötétbarna szemű, ápolt, nagyon csinos nő. Kedvenc időtöltése a síelés, az olvasás, séta a kutyájával, valamint a társaságba járás. Korán elvált, nem tudott azonosulni a háziasszony-szereppel. Neki többre volt szüksége. Érdekességre vágyott, pezsgő életet akart. Mellette nem lehet unatkozni, mindig megtalálja a módját, hogy jó kedvet teremtsen.
Érett, igazi nő, aki már szinte mindent tud, ismeri a saját értékeit, megbecsüli a partnerét. Heteroszexuális beállítottságú.

 Férfi Netszeretők
 
Balázs – Közepes termetű, arányos alkatú, de nem kisportolt, mindig mosolygó férfi. Barna hajú, szürke szemű, az utcán talán észre sem vennéd, de amikor megismered, rájössz, kincset találtál. Hatalmas szíve van. A tenyerén hordoz minden nap. Ő nem felejti el a névnapodat, születésnapodat, az évfordulókat. Ő mindig tudja, mit szeretnél. Mikor vágysz egy kis simogatásra, mikor vágysz egy kis egyedüllétre, csendre. Karjaiban a biztonság vár.  Heteroszexuális.

Roland – a tipikus szépfiú. Mosolyával szinte azonnal levesz a lábadról, s ennek tudatában is van. Rád villantja fekete szemeit, kicsit megbillenti fejét, s akkor egy rakoncátlan szőkésbarna tincs a homlokába hull… Máris nyúlnál, hogy megigazítsd, s közben a szemeibe nézel...Már el is vesztél…Tudod, hogy sok nőnek nagyon tetszik, de mégis kell Neked is, mégis akarod őt. Izgalmas, mint egy erdei vad, amit el kell ejteni. Induljunk vadászni !! Heteroszexuális.

Gábor – nagyon intelligens, sokat tanult, s ez meglátszik a viselkedésén. Bármilyen kérdésedre azonnal tudja a választ. Hozzá bármikor fordulhatsz. Hűséges barát, kitartó partner. Bárhová elmegy veled. Világos barna haja harmonizál kék szemeivel. Az élethez még kicsit tapasztalatlan, de sebaj, majd megtanítjuk a sűrűjére. Szemüvege még karakteresebbé teszi. Talán egyetemi tanár lesz belőle. Ingerlően kisfiús a nőkkel még. Biszexuális. De ezt még talán ő maga sem tudja. Még nem igazán döntött férfi és nő között.

Zsolt – már az idősebb, érettebb férfiak közé tartozik. Shármja van. Karakteres arcélén már megjelentek az első ráncok.  Sötétbarna szem, s sötétbarna haj, jó alak, barna bőr. Erőt sugároz. Kidolgozott izmain táncol a napsugár nyáron. Észbontóan néz ki fürdőnadrágban. Megértő. Biztonságot sugárzó, ért már a nők nyelvén. Tapasztalt férfi. Nem kell tanítani. Rábízhatod magad, tudni fogja, mi a jó Neked. Nem kell fáradoznod a kezdeményezéssel. Ő a vadász most. Heteroszexuális.

Tamás – az elérhetetlen…Túl magas pozíciója miatt állandó diszkréciót igényel tőled. Felesége sűrűn ellenőrzi rendkívül vonzó férjét. Szőke haj és zöld párducszemek, ragadozó tekintet, megszokta a győzelmet. A munkában és a szerelemben egyaránt sikeres. Nem megy bele kalandokba, de nem fogadott vakságot sem. Imád flörtölni. S ez nagy kihívás. Majd te megmutatod, hogy neked nem tud ellenállni, Te megtöröd ezt a hatalmat. Te leszel az élete értelme…Heteroszexuális.

Mindenki annak ír, akinek a karaktere, a jellemzői tulajdonságai a leginkább megfelelnek, legyen szó szerelemről, erotikáról, barátságról, vagy egyszerűen csak beszélgetésről.
 
Talán sokakban felmerül a kérdés, miért nem mutatjuk meg a Netszeretők fotóját, illetve, hogy egyáltalán, miért nincsenek képek a Netszeretők neveinél. Nos, egyrészt azért, mert a Netszerető lényege éppen abban van, hogy nem egy valós, reális személyről van szó, hanem egy virtuális Netszeretőről, akit mindenki olyannak képzel, amilyennek a Netszeretőt a rövid jellemzések, illetve a saját vágyai alapján elképzel.
 
Azért sem mutatjuk be a Netszeretők fotóit, mer a felkért Netszerető  feladata nem egy valódi kapcsolat létrehozása és annak ápolása, hanem az, hogy a Netszerető szolgáltatást igénybe vevő számára testesítse meg az általa elképzelt személyt. Alakítson ki vele virtuális érzemi kapcsolatot, ami azon túl, hogy kellemes időtöltést jelent a Netszerető partnere számára, bizonyos gyakorlatra is szert tehet a kapcsolatteremtés és a kapcsolatépítés terén. 
 
A Netszerető szolgáltatást kizárólag a SzexHelp.com. Regisztrált tagjai és/vagy Klubtagok vehetik igénybe. Aki klubtag kíván lenni, itt olvashat a SzexHelp.com Kubtagságról és/vagy itt regisztráltathatja magát.

A Netszerető szolgáltatás havi díja: 3900 Ft

Ezért az összegért négy levelet válthatsz a kiválasztott Netszeretőddel. A befizetést igazoló email-ünkben pontosítjuk, hogy mikor indul a szolgáltatás, ami mindig a következő hónap első napja lesz. Az első levelet mindig a megrendelő írja a kiválasztott Netszeretőnek. A négy levélváltásra 30 nap áll rendelkezésre. A kiválasztott Netszeretőd öt napon belül válaszol leveledre. Amennyiben a 30 napos periódus lejárta előtt újabb befizetés történik, a kiválasztott Netszerető továbbra is rendelkezésre áll.

A Netszerető szolgáltatást a kérdőív kitöltésével lehet megrendelni. 

A szolgáltatási összeg számlánkra történő megérkezését követő 24 órán belül küldünk egy üzenetet a megadott email címre, amelyben igazoljuk az átutalás megtörténtét és megküldjük a vásárlást igazoló eSzámlát. Figyelem! Rossz email cím megadása esetén semmilyen lehetőségünk nincs a kapcsolatfelvételre, ezért fokozott jelentősége van a valós email címnek a regisztráció során!

 

Figyelem, a rendeléshez regisztráció, majd bejelentkezés szükséges! Bejelentkezés/Regisztáció
 
Üres a kosarad.
Megtekint Pénztár
 
     
Iratkozz fel Hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhess újdonságokról, érdekességekről, akciókról.
Leiratkozás