A köznyelv a mutogatós, leskelődő és kéjtolvaj személyeket (frottőrök, voajörök stb) nevezi szatírnak. Az elnevezés a görög-római mitológiából származik, ahol az eredeti félisteneket, mint a férfiasság megtestesítőit jelölték a szóval. Eredetileg Pánhoz hasonlóan félig ember, félig állat alakban ábrázolták őket a korabeli festményeken, vázákon. Később, a Dionüszosz kultuszkörbe sorolták a szatírokat, s az ábrázolásokon az állati jelleget csak parányi szarvval, bojtos farokkal, hegyes füllel jelezték. Jellemrajzukban a gátlástalanság, erkölcstelenség, később pedig a humor bukkan fel. Nevükből származtatható a szatiriázis kifejezés, amely alatt a szakirodalom a férfiak betegesen felfokozott heteroszexuális vágyát, kritikátlan partnerváltogatását érti.