Kezdjük a Delphoi Jósdából származó egyik idézettel: „Ismerd megt enmagad” bíztat Szókratész, majd így folytatja: „A meg nem ismert életet nem érdemes élni” A történelem folyamán minden kultúrában az önismeretet tartották a személyiség fő jellemzőjének és egyúttal a végső beteljesülésnek. Az út hosszú és verejtékes, könnyekkel áztatott, de ha rálépsz, az biztosíték arra, hogy végre saját életedet éled, és jól érzed magad. Az erre fordított időt értékesnek tekinthetjük, mely tele van elodázhatatlan felismerésekkel. Amikor fejjel megyünk a falnak, hogy próbára tegyük ingadozó hitünket és korlátozást nem tűrve a saját utunkat keressük, majd rátalálva, az út végén újjászületünk.
Sokféle módon járhatjuk utunkat és sokféle módon hozhatunk döntéseketnehéz helyzetekben. Mindenkinek megvannak a saját módszerei, de van,amikor mindez csődöt mond, és jobb máshoz fordulni, mert más kívülrőltalán olyasmit is meglát, amit az érintett nem. A jósda kifejezésmellett a jövőprognózis szó talán még többet mond el arról, miről isszól valójában ez a szolgáltatásunk. Nem klasszikus jóslásról van szó,nincs hókusz-pókusz, ákom-bákom és egyéb látványosság. Mi atermészettudományokat a pszichológiát és az évezredes hagyományokkal éstapasztalatokkal rendelkező Ji King-et hívjuk segítségül. A Ji Kingnagyon sok helyzetben megmutatja mi a helyes út, mivel mindenki a sajáttudatalattijából hozza fel a választ arra a fontos kérdésre, amit atudatos én nem képes megválaszolni. Tehát a válasz önmagunkbanrejtőzik, azt nekünk kell megtalálni és szavakba önteni.
Nincs ebben semmi ördöngősség, nagyon is kézenfekvő és logikus. Csak abensőnk tudja a választ minden kérdésünkre, de ezeket a válaszokat felkell ismernünk, meg kell értenünk egy speciális módszer segítségével. Alényeg, a módszer maga, aminek segítségével utat tudunk mutatni ahozzánk forduló, nehéz élethelyzetben lévő embereknek. Ismerkedjünk meg kicsit részletesebben a Ji King-gel, ezzel az ősi kínai tudománnyal.
A Ji King (A változások könyve) egy ősi könyv, amellyel beszélgetnilehet. Kérdezni lehet tőle - s ő válaszol, mint mester. Nem mondjövendőt, mégis megmutatja, mi a helyes út. Segít élni, megtalálni aválaszokat. A Változás Könyve nagyon régi, eredete a múlt homályábavész. Mai formájában több mint háromezer éves, a Kr. e. 1150 körül éltVen király fia, Csu herceg jegyezte le. Megismerhetjük belőle ateremtés alapvető törvényszerűségeit. Felfedezhetjük, hogy a polaritásdrámája mozgatja a világot: a fekete-fehér, a jó-rossz, apozitív-negatív, az igen-nem folyamatos küzdelme. Az egész Mindenség aJin és a Jang drámájára épül. Ez maga a világ. Minden helyzetben vanegy helyes és egy helytelen magatartásforma. Az egyik pozitívkövetkezményekkel jár, a másik negatív hatásokat hordoz. A Ji Kingabban ad tanácsot, hogy milyen hozzáállást kell tanúsítanunk ahhoz,hogy számunkra kedvező módon befolyásoljuk a helyzetet. Nem arrólbeszél, hogy mi fog velünk történni, hanem arról, hogy mit kell tennünkannak érdekében, hogy a helyes utat választhassuk!
Maga a könyv a világ egyik legősibb szellemi kincse, a hagyományszerint még a legendás Fu Hszí király hozta nyilvánosságra, mintegy5000 évvel ezelőtt. Eredetileg jóskönyv volt, de később egészbölcseleti rendszerek épültek rá. Alaptanítása, hogy minden változik,sőt nincs is más, csak az örök változás. A kínai felfogás szerint avilágmindenség hatalmas eleven organizmus, amely folytonos mozgásbanvan. Egyes tagjai kölcsönösen és szüntelenül hatnak egymásra. A nyolcalapjelet, - melyet a jóslás során használnak, az Égben és a Földönzajló folyamatok leképződésének tekintették. E nyolc jel állandóanváltozó átmeneti állapotot mutat, nem a dolgokat ábrázolja, hanem azokmozgásirányait.
A Ji King-ben 64 jósjel van, vagyis 64 isteni minta. Az egész teremtésbenne van. 64 - mint a sakktábla kockáinak száma. 64 - archetípus. Avilágdrámának 64 drámai helyzete van. A Jóskönyv megmondja, hogyezekben a helyzetekben mi a helyes. Mit kell tennünk, hogy ne vétsük elaz utunk, hogy jól cselekedjünk.
Életünk során sokszor kerülünk olyan helyzetbe, mikor jó lenne, havalaki megmondaná, mit kell tennünk az adott körülmények között, miválik hasznunkra, épülésünkre. Amikor irányt vesztünk tanácstalanságlesz úrrá rajtunk, s ilyenkor többféle véleményt és tapasztalatot,meghallgatunk, összevetjük azokat saját elképzeléseinkkel és meghozzuka döntésünket. A Ji King nem azt mondja, hogy erre, vagy arra kelltovábbmenni, hanem - ha tudjuk mit akarunk - abban segít, hogy acélunkat hogyan érhetjük el.
A Ji King a természeti törvények ábrázolásán keresztül vezeti rá akérdezőt a helyes gondolkodásra. Egy olyan módszert nyújt, amiszimbólumok segítségével magyarázza meg, miként történnek a dolgok avilágban (makrokozmosz) és az emberben (mikrokozmosz). Hafeltételezzük, hogy a világgal való összhang biztosítja a létboldogságát, akkor mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy avilágfolyamat jelenlegi és jövőbeli tendenciáit megismervén,harmonikusan alkalmazkodni tudjunk azokhoz. A válaszok nemcsakéletvezetésben lesznek segítségünkre, hanem általuk bepillantástnyerünk a sors erőinek mozgásába is. Minél többet tanulmányozzuk, annálbölcsebbé válunk általa.
Ez az egyetlen olyan könyv, amely túlélte a kínai civilizáció mindenkorszakát. A Ji King-ben található jelekhez /64 jósjel, hexagrama, kua/Csen király és Csou hercege, a Csou-dinasztia uralkodói írták hozzá azelső magyarázatokat. Ezek az ítéletek. Ekkor 64 jelet használtak, /sezzel dolgozunk ma is/ tovább keverték az eredeti nyolcat. Mindenjelhez így tartozik ítélet és képzet is, amelyek tömören, ám ateljesség igényével világítják meg, hogy az adott jel milyen állapototjelöl, s hogy annak mik a nehézségei és a lehetőségei. Egyik jel semjobb a másiknál, mint ahogy egyik állapot sem. Mindegyik egyszerre vanjelen a világban, s bár különféle helyzetekben, egyazon teljességkülönböző arculataiként. A 64 /jósjel/ hexagram tartalmaz mindenélethelyzetet, ami az emberrel megtörténhet.
A nyolc alapelem, amiből a 64 jósjel (hexagrama, kua) kialakult:
Teremtő: az ég, kerek, ő a herceg, az apa, a nefrit, a fém, a hideg, ajég; mélyvörös, jó ló, öreg ló, szikár ló, vadló, fa gyümölcse.
Befogadó: a föld, az anya; szövet, ez a katlan, a takarékosság;egyenletes; tehén a borjával, vagy kocsi, a forma, a sokaság, a tő. Aföldféleségek közül a fekete.
Gerjesztő: a mennydörgés, a sárkány, az okkersárga; kiterjedés, szélesutca, a legidősebb fiú, határozott és heves; még zöld bambusz; nád éskáka. ...
Szelíd: a fa, a szél, a legidősebb leány, az irányelv, a munka, ...
Mélység: a víz, árkok, kelepce, kiegyenesítés és begörbítés, a kerék, áthatolás, a Hold, ...
Kapaszkodó: a Tűz, a Nap, a villám, a középső leány, páncélok, fegyverek,...
Nyugvás: a hegy; mellékút; apró kövek, ajtók, nyílások, magok és gyümölcsök,...
Derűs: a tó, a legfiatalabb leány, boszorkány; száj és nyelv, romlás és széttörés, ....
A 64 jósjel, hexagrama, /kua/ nyolc ősjelből /alapjel, trigram/ épülfel, amelyek a Jin és Jang hármas csoportjaiból állnak. A kínai nyelvjellegzetessége alapján ehhez további képzetek, hasonlatok társulnak,így egy-egy kép, jelstruktúra bonyolult és összetett tartalommaljelenik meg a Könyvben, amely elmélyült tanulmányozást igényel
Maguk a jósjelek, hexagramák 3-3 vonalból állnak, amelyek térbenábrázolhatók, de maga a 64 hexagrama /jósjel, kua/ nem, ezért dimenziófelettinek nevezik őket. Mindegyik az Univerzum életének egy-egylétállapota. A Ji King konzultációval olyan komplex jelenségekbentekinthet be a tanácskérő, amelyeket ugyan lehetne modelleznimatematikailag, de ez még senkinek sem sikerült. Látszólagosegyszerűségük ellenére olyan egységes programvázat képeznek, amelysokféle aspektussal bír: fizikai, fiziológia, biológiai, lélektani,etikai, szociális, meteorológiai, geográfiai, misztikus és okkultterületekkel egyaránt összefügg. A kozmikus analógia tan egybefogja alátható és a rejtett Univerzumot. A Ji King az erő polaritásoktörvénye, az algoritmusok és a többezer éves empíria alapján lettmeggyőző és tudományosan elfogadható konzultációs rendszer. Úgy tükrözivissza az erőviszonyokat, ahogy az égi és földi energiák egymásrahatnak. A kérdés feltételkor látszólag véletlen kapcsolódások alakulnakki a rituális számok és a kérdések között. Ebben a rendszerben nemlétezik a véletlen, mert itt minden jelenség hatással van minden másjelenségre. A Hold fényét tükrözi az óceán vize, de minden harmatcseppis képes tükrözni. A végeredmény mindig pontos. A kérdező azokkal arejtélyes erőáramlatokkal kerül kapcsolatba, amelyek a jövő eseményeithordozzák. Ez a birodalom a bölcsek, szentek, zsenik és fénylényeksíkja. Aki megérti a változások módját, a legmélyebb gyökerekig hatol.
A Ji King alapjelei
Az ősrégi Ji King 64 jósjel /hexagrama, kua/ változataiból áll. Azalapjelek - mint minden titkos, mágikus jel - több értelműek: a világotmagyarázzák, a dolgok rendjét, titkos kapcsolatait foglalják magukba.Ezek a jelek nemcsak a dolgokat foglalják magukba, hanem jelzőkként ishasználhatók más dolgok mellett.
Az alapjelek (trigram-ok) így foglalhatók össze
Jel:
Név:
Pozíció:
Tulajdonságok:
Csien:
apa
menny, jang, az első princípium, folyékony, nedves;
Tüi:
a legifjabb lánytestvér
nedvesség, hegyi források, tavak, felszálló pára, könnyű;
Li:
a középső lánytestvér
tűz, hőség, mint tevékeny erő, forró;
Csen:
a legidősebb fiútestvér
mennydörgés, kigőzölgés, villám és hőség, kemény;
Szun:
a legidősebb lánytestvér
szél, mozgékony, behatoló, fa, hajlékony;
Kán:
a középső fiútestvér
víz, hűs, hideg;
Ken:
a legifjabb fiútestvér
hegy, mozgást gátló, nyugalom, súlyosság;
Kvun:
a nagyanya
föld, jín, második princípium, pusztító, sötétség.
Az alapjelek nem véletlenül családként vannak ábrázolva, hiszen nemcsakaz a fontos, hogy milyen Jin illetve Jang vonalakból állnak, hogy mi ajelentésük, milyen természeti képek kapcsolódnak hozzájuk, hanemizgalmas, változékony viszonyuk is van, ahogy egy valódi családtagjainak is. A két alapszimbólum a Jin és a Jang, önmagában egyik semjó, sem rossz; a rosszat, a károsat, a hátráltatót az egyik erő másikfeletti túltengése idézi elő: minden, ami helyes, termékeny, alkotó akettő egyensúlyából születik. A kozmosz egységes, de e nagy egységenbelül a Jang és a Jin viszonya, diszharmóniája okozza az élet harcait.Minden emberben megvan a Jin és a Jang is, minden eseményben,történetben, sorsban. A legtöbb jósjel /hexagrama, kua/ is vegyesen állJin vagy Jang vonalakból.
A nyolc alapjel (trigram) ábrázolásai
8
KVUN - ANYA
1
CSIEN - APA
2
TUI - LEGIFJABB NÕVÉR
3
LI - KÖZÉPSÕ NÕVÉR
5
SZUN - LEGIDÕSEBB NÕVÉR
7
KEN - LEGIFJABB FIVÉR
6
KÁN - KÖZÉPSÕ FIVÉR
4
CSEN - LEGIDÕSEBB FIVÉR
A trigramok (alapjelek) köre Fu-hszi szerint az égtájakkal:
Szun: munka, szél, felemelkedés, előrejutás és lemondás, közeli nyereség, belépés, baromfi, comb, fehér.
Kán: lehetőség, titok, rejtett, bukás, sorscsapás, szívbéli nyugtalanság, fül, disznó, tolvaj, pír, íj húrja, ok a fájdalomra.
Ken: fogság, az ajtó bezárása, szerzetes, kéz, jobb oldali ösvény, kis kő, tartósság, hüvelyk, orr, kutya.
Kvun: ökör, has, balta, tömeg, kocsi, anyag, zsák, légy, gyermek, látszat, az egyformaság, fekete.
Jósjelek, hexagramok, a kuák
A nyolc trigramtól (alapjeltől) egyetlen lépéssel – a trigramok mindenlehetséges módon való párosítása révén – juthatunk el a 64 hexagramhoz,azaz a Könyvben szereplő hatelemű jelekhez. E szent jelek, a kuák mélyjelentéstartalmának és belső viszonyainak megértése azonban korántsemegyszerű dolog.
A kuákkal ismerkedve azt kell megszoknunk, hogy a jeleket alulrólfelfelé kell olvasni. A hexagramokat célszerű belső dinamikávalrendelkező rajzokként szemlélnünk, melynek jelentése jól megközelíthetőa két összetevő trigram felől, és a benne zajló folyamatokat a vonalakmagyarázata segíti megérteni.
Az összetevő trigramok egy adott párosításban lehetnek harmonikusak,ellentétesek, kiegészítők vagy közömbösek egymáshoz képest. Demindenképpen összeköti őket az, hogy egyetlen kua építőkövei.
A 64 hexagram leírása
1. A TEREMTÕ
fent: menny
lent: menny
Jelentés: Teremtés, alkotás, fenséges siker. Az állhatatosság a jó irányban eredményre vezet.
Kibontás: Ez a kua tökéletes, az ég erőit kiteljesedett aktivitásbanmutatja. Az igazi bölcs útja ez. Az egyéni törekvést jóakarattal éselszántsággal, kitartó állhatatossággal folytatni kell. A kérdező jóúton van a siker felé.
2. A TERMÉKENY
fent : föld
lent: föld
Jelentés: Befogadás, alkalmazkodás. Fenséges siker. Békesség ésállhatatosság jó szerencsét hoz. Kibontás: Ez a kua is tökéletes,teljes összhangban az elsővel. Tetterő szükséges, de nem akezdeményezésben; sietni sem kell. Az alkalmazkodás: siker. A sietségkészségektől foszt meg. Aki magafajta barátokkal halad, még jószerencsére is számíthat. A csend, a békesség összegyűjti az erőit.
3. KEZDETI NEHÉZSÉG
fent: víz
lent: mennydörgés
Jelentés: Nehézségek után siker. Ne keress új célt, ne érlelj újdöntést. Szilárdítsd a mát.Kibontás: A hexagram a kezdés és aszorgalom, a születés és a tetterő képét hordozza. Bár végül iskedvező kimenetelre utal, még nem biztos az út, akadályok és küzdelmekvárnak. Várni kell, de nem végtelen nyugalommal, hanem csak a kedvezőmegoldás felbukkanásáig. Akkor a fegyelmezett cselekvésen a sor. Idegensegítség lehetséges, ám hiba volna erre számítani.
4. IFJONTI OSTOBASÁG
fent: hegy
lent: víz
Jelentés: Éretlenség, szerencse. Igazságosságra és egyenességre van szükség.
Kibontás: A vakság, a tudatlanság, a tapasztalat hiánya mind megannyiveszély. Ám az ifjú cselekedni kíván, és ha felismerve helyzetét aBölcshöz fordul tanításért, akkor szerencsésen lép. Bölcs afigyelmesnek jó tanácsot ad. Ám egyre-másra faggatni őt nem szabad.
5. KIVÁRÁS
fent: víz
lent: menny
Jelentés: A nem cselekvő, a nem-élő, a másban bízó fényes sikert arat.
Kibontás: Várni, nem kezdeményezni, a hatalommal nem élni – de nemtunyán és tétlenül. Nyugodt, egyenletes napi munka, kellő pihenés,testi és szellemi erőgyűjtés mellett a lassú kis napok elvégzik amagukét – az eredményes végkifejlet egy napon betoppan. A nem-cselekvésnem jelent hátrálást, sem erőszakolt passzivitást. Ha utazás, költözésvagy nagyobb ívű tanulmányok lehetősége merül fel, a kérdező ne hárítsael.
VISZÁLY
fent: menny
lent: víz
Jelentés: Ellenkezés, viszály. Akadályoztatás és bizalom egyszerre.Elővigyázat és gondosság megtart a középúton, ám balszerencsésvégkifejlet is lehetséges.
Kibontás: Aki csak maga elé néz, nagyot hibázhat. Alapos körültekintés, ám az aggodalom ne váljék rettegéssé.
7. A SEREG
fent: föld
lent: víz
Jelentés: Hadsereg. A helyénvaló állhatatosság szerencsét hoz ésmegóvja a hibáktól az avatott vezetőt. Kibontás: Ez a kua nagysokaságot, tömeget sugall. Vezetni és uralni őket állhatatosságotkíván, akárcsak az, ha saját ösztöneinket és érzelmeinket akarjukkormányozni. Aki ilyen sokaságot kézben tart, az méltó vezető. Arealitások okos számbavétele és a tömeg együttműködése révén veszélyesfeladat is megoldható. Bölcsesség, határozottság, szerénység járjanakegyütt. A bölcs szükség esetén nem rest a magánál bölcsebbhez fordulnitanácsért. Tudja, hogy a valódi szerénység kard és pajzs egyszerre.
8. EGYSÉG
fent: víz
lent: föld
Jelentés: Egység, együttműködés. Jó szerencse. Az egység útja nemtévút, a késlekedők rosszul járnak. Kibontás: Keresni kell, hogy kivelés milyen ügy érdekében egyesülünk, ám a kellő idő elmulasztásabehozhatatlan hátrányokhoz vezet.
9. SZELÍD ERÕ
fent: szél
lent: menny
Jelentés: Kis erőnyerés. Siker. Sűrű fellegek nyugat felől nem adnak esőt.
Kibontás: A bölcs ura lesz a helyzetnek, amint az igazság is legyőzi azakadályokat. A bölcs gyűjti, szaporítja és nem veti be erejét. Kisbeavatkozás máris a kibontakozáshoz segíthet. Hagyni kell másokatútjukra lelni, helyüket kiválasztani; a mi ügyünk is nyerni fog ezáltal.
10. HELYES LÉPÉS
fent: menny
lent: tó
Jelentés: A tigris nem támad a farkán lépkedőre. Siker. A bölcstanácsot szerez fentről és lentről, így megszilárdul az emberi szándék.
Kibontás: A kua fő mondanivalója, hogy a veszedelmek és a kötelező nagyóvatosság nyomán a siker bekövetkezik. Nehézség és veszély áll elő akorábbi szokások és hibás szemlélet következtében. Ám akinek van szemea dolgok rendjét meglátni, az kár elszenvedése nélkül jut át aveszélyen. Fellendülés kezdődhet.
11. BÉKESSÉG
fent: föld
lent: menny
Jelentés: Béke. A kicsi elment, a nagy és jó közeleg. Jó szerencse éssiker. Harmónia és segítség. Kibontás: A bölcs cselekvés most jóvátehet mindent. A tanulás most megismerésre vezet, a tanításmeghallgatást nyer. A segítség célt ér. Aligha lesz jobb alkalom abelső nemesedére, a sorok rendezésére.
12. PANGÁS
fent: menny
lent: föld
Jelentés: Széthullás. A bölcs látja a rossz jeleket, de nem enged igazságos egyenességéből.
Kibontás: A bölcs látja, hogy az út beszűkül, megáll hát és vár. Agyenge viszont fürgén a megüresedő központi helyre lép. A bölcs nemfogad el vezető pozíciót, sőt árnyékba húzódik, kerüli a bajt. A gyengemegragad minden kínálkozó lehetőséget, s utóbb megbánhatja.
13. TESTVÉRISÉG
fent: menny
lent: tűz
Jelentés: Testvériség, barátok, szerető egység. Kik egyesülve lépnek a mezőre, sikert aratnak. Előnyös a nagy vízen átkelni.
Kibontás: Ez a kua azt ábrázolja, hogy valaki, aki kicsinek éserőtlennek tetszik, hatalmat kap. Elfoglalja a központi helyet, éseleget tesz a Teremtő Erő szándékainak. A bölcs jelleme lehetővé teszi,hogy ne önmaga védelmére, hanem milliónyi más lény szíve dobbanásárafigyeljen – így tölti be küldetését. A nagy víz, melyen át kell kelnie,valószínűleg önmagában (is) van.
14. NAGY BIRTOKLÁS
fent: tűz
lent: menny
Jelentés: Bőséges birtok, elsöprő siker.
Kibontás: A jó befejezés, a nagyság, a gazdagság képe ez a kua.Nagyfokú szabadság. Erőteljesség. A rossz legyőzhető, a javulásreményteljes. A bölcs időbeni cselekedeteivel félresöpri akártékonyakat és érvényesíti akaratát.
15. SZERÉNYSÉG
fent: föld
lent: hegy
Jelentés: A sikert szerénység hozza. A bölcs ember így képes véghezvinni ügyét.
Kibontás: Ez a kua a feltételes sikert mutatja. A bölcs útja elfordul apöffeszkedő gazdagtól és a szerényhez közelít. Akinek belső értékeiszilárdak, az kész mást maga elé engedni. Nem azért, hogy ezzelkérkedjék, hanem mert tudja: idővel elnyeri jutalmát.
16. BIZALOM
fent: mennydörgés
lent: föld
Jelentés: Nyugodt bizalom, erő és tekintély, megpihenés. Elégtétel jutazoknak, akik az ország építésével foglalatoskodnak és tovaküldik aseregeket.
Kibontás: A szilárdság válaszra lel, az eltökélt cselekvésvéghezvihető. A helyes lépés megnyugvást szül; a nyugalom forrása ahelyénvaló tett. A siker kulcsa: a higgadt, módszeres tevékenység, abékesség, a többség megnyerése.
17. HÍVEK
fent: tó
lent: mennydörgés
Jelentés: Követni a megfelelőt – fényes siker. Az igazságossággal ötvözött egyenesség meghozza eredményét.
Kibontás: Az engedelmesség képe ez, a bölcs ember helyzeténekmegfelelően vállalja az elvégzendőt, így szabadabb és nyugodtabb lesz.Aki nem helyzetének, nem az idők szavának megfelelően viselkedik, azgyenge. Ám nem árt vigyázni, meggondolni: ki is a vezér? Mert méltatlanvezér engedelmes katonáinak neve könnyen lehet: gyilkos.
18. HANYATLÁS
fent: hegy
lent: szél
Jelentés: Haladás és siker azoknak, akik átkelnek a nagy folyón. Tekints három nappal vissza és hárommal előre.
Kibontás: Nyugtalanság és csüggedés vehet erőt a hegy alatti táborban.Ám a bölcs nem ragaszkodik ehhez a táborhelyhez, kész átvizsgálniterveit, kész új táborhelyet keresni, majd ott építeni. A három naphárom lépés: a baj felismerése, a szembehelyezkedés, a megismétlődéselkerülése.
19. KÖZELÍTÉS
fent: föld
lent: tó
Jelentés: A helyénvaló állhatatosság meghozza gyümölcsét. A nyolcadikhónap balszerencsével jár. Kibontás: A bölcs önelégültség nélkül atömeg fölé emelkedik, és úgy szemléli mások tetteit. A kitartássikereket hoz, de még nem győzelmet. A nyolcadik holdhónap az őszkezdete, a természet hanyatlásnak indul. A bölcs ember ezt már nyárontudja, így a hűvösödő-rövidülő napok nem érik csapásként.
20. PÁSZTÁZÓ TEKINTET
fent: szél
lent: föld
Jelentés: Körültekintés, elmélkedés. A harcos eltette megtisztítottfegyverét, de még nem adott hálát a győzelemért. A komolyság alapozzameg a tekintélyt.
Kibontás: A bölcs magasan áll, alant úgy néznek rá, mint jelzőtűzre.Kötelessége okosan, komolyan és körültekintően viselkedni. Fel kellismernie, hogy a cselekvés nehezén túljutva még mi a teendő, milyenbelső és külső zavarokat kell tisztáznia.
21. ÕRLÕDÉS
fent: tűz
lent: mennydörgés
Jelentés: Áttörés, felőrlés, megoldás. Az idő kedvez a törvény kényszerének.
Kibontás: A törvény és a végrehajtó hatalom együtt adják az államerejét. A bölcs tudja, hogy ez így van, és elvi tisztázottságot párosítszilárdsággal. Óvakodik a fogak közé szorulni: kerüli a peres ügyeket.
22. KEGY
fent: hegy
lent: tűz
Jelentés: Könnyed út, siker. Mérsékelt előny fakad a célirányos elhatározásból.
Kibontás: A kua nem a tartós eredményt, inkább a kis időre megpihentetőkörülményeket jelképezi. A bölcs szintről szintre jutva megpihen, majdúj célt tűz ki.
23. LEHASÍTÁS
fent: hegy
lent: föld
Jelentés: Elválasztás, meghámozás. Bármilyen irányú is a mozgás, abbólelőny nem fakad. Kibontás: Sok lúd disznót győz. A gyenge elemében van.Bármilyen új célt tűzünk ki, bármilyen cselekvésbe fogunk most, ügyünkérdekében, jó eredményt nem várhatunk. A bölcs tehát –ha módja van rá-elodázza a döntést, alkalmazkodik a körülményekhez, marad ott, aholvan. Türelmének gyümölcse később érik majd be.
24. VISSZATÉRÉS
fent: föld
lent: mennydörgés
Jelentés: Fordulópont, visszatérés. Siker. Mind elmenni, mindvisszatérni szabad. Barátok érkeznek. Még hat nap, és itt akibontakozás. Célt és utat keresni ezúttal időszerű.
Kibontás: A kua azt sugalmazza, hogy a változtató szándék és a változásmost összecsengenek. Az út szabad: csupán érett megfontolással,céljainkat megfogalmazva, rá kell lelnünk a kínálkozó ösvények között.
25. SÉRTETLENSÉG – A VÁRATLAN
fent: menny
lent: mennydörgés
Jelentés: Teljesség, sértetlenség. Haladás és siker a szilárdnak ésigaznak. Kár és sérülés az igazságosság elvetőjének, bármerre is mozdul.
Kibontás: A helyénvaló cselekvés elnyeri jutalmát, az igazsággal valószembefordulás pedig leveretésre vezet, menekvés nincs. A bölcs látja,hogy útja (döntése) szabad, de azt is tudja, hogy minden tettnekönmagában vett erkölcsi értéke kell legyen.
26. SZELÍD ERÕ
fent: hegy
lent: menny
Jelentés: A nagy és szelíd erő éltet, ha igazságosság és egyenességpárosulnak. Jó szerencsét hoz az otthoni asztalon kívüli étkezés. Idejevan a nagy folyón való átkelésnek.
Kibontás: Az eltökélt felemelkedhet, a bölcs szabadon érvényesíthetierényeit. A szolgálat eredményes lesz, a kényelmetlennek tetszőcselekedet végül jót hoz. A bölcs most nem halogat, hanem dönt. Hacipelni kell, hát cipel; ha folyót lát, átkel; ha tüzet talál, oltanikezd.
27. TÁPLÁLÁS
fent: hegy
lent: mennydörgés
Jelentés: Szilárd állhatatosság jó szerencsével jár. Megfigyelendő,hogy mivel és mi módon táplálják magukat és másokat az emberek.
Kibontás: Testünk tápláléka az étel, szellemünkké a gondolat, szívünkkéaz érzés. Minderre figyelni kell. A bölcs ember felismeri, hogy az égés a föld minden élőt ellát minden szükségessel, ezért õ is azon van,hogy mindenkor azt adja a többi embernek, ami éppen akkor szükséges,helyénvaló. Ami önmagát illeti: mértékkel eszik-iszik, és mértékkelszól. A rossz étket kerüli, a rossz szót magába fojtja, így jut messzeelőre.
28. TÚLSÚLY
fent: tó
lent: szél
Jelentés: Túlterhelés. Csak célirányosan szabad mozdulni, siker csak így remélhető.
Kibontás: A kua valami túl nagyot jelképez. A bölcs ember megtalálja ahelyénvaló cselekedetet és aszerint lép. Utóbb övé a siker és kiderül róla, mily hatalmas – de akkor õ már visszavonult.
29. MÉLYSÉG
fent: víz
lent: víz
Jelentés: Mélységes mélység. Súlyos veszély.
Kibontás: A kua két azonos összetevője nem egyszerű kockázatot sugall,hanem egymásba kapcsolódó bajok képét, tehát igen nagy a veszély. Ámmegnyílik a bizakodás ösvénye is. A bölcs ember világosan látja aveszélyt, de azt is, hogy egy helyben nem maradhat. Kellőelővigyázatossággal még veszélyes eszközt is alkalmazhat, hogy hajójátaz örvénytől eltávolítsa. Bátor szív és becsületes szó segít.
30. SZÉPSÉG
fent: tűz
lent: tűz
Jelentés: Tündöklő szépség. Siker. Megetetni a tehénkéket jó szerencsét hoz.
Kibontás: Hangsúlyos a tisztaság, a tisztesség; a kormozó láng, amásokat beszennyező erőhasználat kerülendő. Tanácsos a gondoskodásra,segítségre szorulókat segíteni energiáinkból, javainkból. Aki gondozzaa tehénkéket, attól elviselik a fejést.
31. VONZALOM
fent: tó
lent: hegy
Jelentés: Érzés, befolyás, vonzalom, siker. Ifjú asszony és férfi házassága szerencsés lesz.
Kibontás: Az igazságosság talaján a kölcsönös befolyás békéhez,termékenységhez vezet. Ha azonban az egyik részről az önösség , azálnokság nyer teret, úgy a következmény diszharmonikus, sőt bűnöslehet. A vonzalom fogalma utal arra, hogy a jó alapokon álló ügy jobbáválhat, míg a rossz rosszabbat szülhet.
32. TARTÓSSÁG – ÁLLHATATOSSÁG
fent: mennydörgés
lent: szél
Jelentés: A kitartó, a tartós, a hosszan elnyúló. Siker és a hibákelkerülése. Tanácsos fontolóra venni a célt, és mozdulni felé.
Kibontás: A bölcs szilárd eltökéltsége kell a sikerhez, hogy útjáról aviharok le ne sodorják. Ez azonban nem jelent merev csökönyösséget,ellenkezőleg: minden sikerrel megtett szakasz után ki kell jelölni akövetkező célt. Igazán tartós csak a mozgás lehet, még a legszilárdabbposztolót is elsodorhatja a vihar. Így hát leveidben légy állhatatos,mozgásodban könnyed – tanácsolja a Bölcs.
33. ENGEDÉKENYSÉG
fent: menny
lent: hegy
Jelentés: Engedékenység, visszavonulás. Siker. Hasznos lesz azállhatatosság a kis dolgokban. Kibontás: A gyenge ember toronyirántnekifut a hegynek, hogy égbe jusson, de próbálkozása kudarc. A bölcsjobban felméri helyzetét és erőit, nem szégyelli a lefelé indulóösvényt választani, így messzebbre, magasabbra jut majd. A gyengefuttában letapossa a palántákat, a bölcs nem rest megállni ésmegöntözni azokat. Látja bennük a jövő ígéretét. A Változás a küszöbönáll, maholnap belép. A jó gazda felkészülten várja a vendégét, de nemunszolja.
34. A NAGYSÁG HATALMA
fent: mennydörgés
lent: menny
Jelentés: A nagy, a nagyság hatalma. Erély és állhatatosság meghozza eredményét.
Kibontás: Az erély és az önuralom együttesen biztosítják a bölcscselekedeteit akadályozó körülmények alulmaradását. A törvényesség és ahatározottság biztosítják a méltó hatalom tartósságát, az igazságosságpedig a hamis út elrekesztését.